Kiskunfélegyházi Anime Meet

Nyitólap » 2012 » Március » 16 » Beszámoló a 2. MONDO versenyes feladatról -flash mob-
22:15
Beszámoló a 2. MONDO versenyes feladatról -flash mob-


A flash mobokról


Megtartott flash mobok összesen: 2


'Rövid' jellemzésük:


~Március 13. Kiskunfélegyháza, Petőfi tér (a 'Káposzta' előtt)

Résztvevők: Horel Dóra, Lajkó Barbi, Dávid Zsolt és Szendrei Bella


Amikor megtudtuk, hogy flash mobot kell csinálnunk, szinte rögtön táncra gondoltunk, hiszen a legtöbb flash mob táncról szól. Szinte lehetetlennek tartottuk, hogy egy ilyen jellegű produkcióval egyértelműsíthetnénk a közönségnek, hogy animéket kedvelő emberek műsorát látják, ezért nem is ezt tűztük ki célnak. Az volt a fő, hogy mindenki együtt dolgozott, jobban összerázódott a csapat, és nagyon jól szórakoztunk a próbák közben. Amikor eljött a nagy nap, mindenki félénk volt és alig mertünk végül kiállni a város legforgalmasabb terére, de amikor már ott voltunk, minden simán ment. Minden résztvevő nagyon élvezte és a közönség is. Egyetlen problémánk az volt, hogy kevés taggal tudtunk dolgozni. Egyrészt, mert sokan a személyiségükből adódóan nem vállalták a nyilvános szereplést, erőszakot pedig nem szerettünk volna alkalmazni xD. Másrészt, a tagjaink nagy része nem félegyházi, vagy ha mégis, akkor is sokan nem itt végzik tanulmányaikat, így nem tudtuk volna velük összehozni a próbákat, és olyan időpontot találni az akcióra, ami mindenkinek megfelel. Végül öt ember jelentkezett a táncra, de közülük egy lebetegedett, ezért nem tudott sajnos részt venni benne. A félénkebb tagjaink vállalták a kamerázást, és az ötletelésben is segítettek. A beteg társunk (Pásztor Emese) pedig összeszedte minden erejét és volt olyan kedves, hogy eljött megnézni minket és a 'zenedobozt' kezelte :). A hatalmas, akkuról működő hangfalat a Nagy Attila Filmklub biztosította nekünk, amiért ezer köszönet *-*. A felvételt Csépe Szabolcs készítette és felajánlotta, hogy feltölti a YouTube csatornájukra, amit mi nagyon hálásan elfogadtunk.

Hogy mégis belecsempésszük a műsorba az animéket, mindenki a témához kapcsolódó pólót viselt, a róluk készült képeket is mellékelem a levélben.

A produkcióról készített videót itt tekinthetitek meg: http://www.youtube.com/watch?v=P45Ire9XFZA
A táncmozdulatokat az eredeti klipből vettük:
http://www.youtube.com/watch?v=yzC4hFK5P3g



~Március 14. Kiskunfélegyháza, Petőfi tér (Petőfi szobor előtt)

Résztvevők: Varga Zsombor, Fekete Gergely


A táncolást férfi jelentkezőink (kivéve egyet, amiért óriási tisztelet jár neki, mivel az a tánc minden, csak nem férfias xD) természetesen nem vállalták. Helyette kitaláltak egy rövidke, de izgalmas harcjelenetet, amin nem keveset dolgoztak az iskola mellett. A megvalósítás mondhatni simán ment, néhány nem szándékos esés azért becsúszott, de visszanézve a szereplők is egyet értettek azzal, hogy így csak még élethűbb lett az egész. Kisebb baleset is történt közben, de szerencsére halálos áldozatot nem követelt a műsor :D. Erről nem is mondanék többet, a videó magáért beszél :D.
Itt lehet megtekinteni: 
http://www.youtube.com/watch?v=3iZhvumZdbM



Élménybeszámoló a résztvevőktől:


Lajkó Barbi: Sosem gondoltam volna, hogy valaha is táncolni fogok a városom főterén. Maga a tánc hihetetlenül jó volt, mert ez egy olyan dolog volt, amit még ezidáig sosem csináltam. Nem csak, hogy a feladatott teljesítettük, de én a magam részéről élveztem is. A feladat egy igazán jól kigondolt és nehezen kivitelezhető feladat volt, melynek kidolgozásához kreatív emberek kellettek.


Varga Zsombor: Nos, mivel elhatároztam, hogy segíteni fogok a versenyben, eléggé meglepett a feladat nehézsége. A klubunkban nem túl sok erre aktív tag van, így nehéz volt megoldani. Végül is egy 4 fős táncot és egy 2 fős harcjelenetet készítettünk. Miután megbeszéltük ezt, a táncosok sok időt belefektetve gyakorolták a táncot, én pedig haverommal a harcjelenetet. Kicsit elszomorított, hogy ilyen kevesen csináljuk, de mi kihoztuk a legtöbbet a lehetőségeinkből. A kellő gyakorlás után táncosaink megcsinálták a táncot. Mi a harcjelenetet egy nappal később csináltuk meg. Az utcai emberek igencsak meglepődtek és figyeltek minket. Kevesen mertek megállni és nézni minket, de az biztos, hogy a szemük sarkából azért nézték a jelenetet. Kiskunfélegyházán még előttünk ilyet senki nem csinált, így nem is meglepő, hogy a nézők közül sem tudta mindenki, mi folyik itt. Mindenesetre, akik láttak minket, azok közül sokan nevettek egy jót!


Szendrei Bella: Először nagyon féltem ettől a feladattól és sokkal könnyebbnek tartottam az előzőt. Nem szívesen állok ki mások elé, de már az előadásnál eldöntöttem, hogy a klubért bármit :D, szóval nem volt választásom, meg kellett csinálnom. Elég nehezen indult az egész, és szinte az utolsó utáni pillanatban sikerült csak eldönteni, hogy végül mit is csináljunk. Így alig 1 hetünk volt betanulni a táncot és összepróbálni, de a végén meglepően simán ment minden. Én a kezdeti félelem után nagyon élveztem mind a próbákat, mind magát az akciót. Jó volt együtt dolgozni a többiekkel. Sajnáltam, hogy csak ilyen kevesen tudtunk benne részt venni, de aki kimaradt, az is sajnálhatja, mert nem tudja, miről maradt le :D!

Megtekintések száma: 1216 | Hozzáadta: Bella | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Kedd
2024.Április.16
05:18
Belépés
AMV Blokk
Naptár
«  Március 2012  »
HKSzeCsPSzoV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
Mini-chat
Mentett bejegyzések
Keresés
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0